szünet

nincs ihlet, nem tudom megfogalmazni a belső dolgokat, nem is próbálkozom. A férfijú szabadságra megy egy időre.

szép dolgok

Egy jóakaróm kedvében szeretnék járni, épp ezért leírom azokat a dolgokat, amelyek szebbé teszik az életem.
Az első dolog, a csend, egy széthajszolt nap végén..
Második a puha ágyam, szintén hasonló nap végén.
Harmadig a szép táj, ami lehet bárhol, megtalálom a szépségét.
Negyedik a barátim, akik mindig képesek meglepni.
Ötödik a zene, ami ki zökkent a zajos valóságból.
Hatodik a családom, akik, mindig ügyesen felviszik a vérnyomásom, ha esetleg alacsony lenne.
ÉS még sorolhatnám, de mindezek előtt ott van Isten, aki ezek nélkül is bármikor szebbé tudja tenni életem mindennapjait.

Karácsony van, a mai nap az emberek kicsit jobban szeretik egymást, az átlagnál több ember erőltet orcájára mosolyt, és az egyébként szürke épületeken is kigyullad valami világosság. Vidám, de mindez csak látszat, a fény, a zene, a hangulat keltő eszközök, mindez azt szolgálja, hogy az emberek elhiggyék, hogy ez a nap más, mint a többi. És igazuk van más, mint a többi, de miért más? Az élet megjelent, és nem sokan örültek neki, nem is volt miért örülniük, hisz sokak vesztették el szeretteiket, kicsin gyermekeiket. Még is ez a második legszebb nap az emberiség történelmében. A reménylett valóságossá vállt.
Vidám karácsonyom van, együtt a család, apuval is el el vagyunk egymás mellet, Közös vacsora nagyBratyóéknál, holnap együtt az egész K. family. Mégis örömöm, akkor válik teljessé, ha megtaláltam ma is kapcsolatomat megváltómmal. Minden ezen dől vagy bukik.
Rátalálni a szeretet forrására, egy igazi kincsre lelni.
Ilyen karácsonyt kívánok mindenkinek!

Nem tudom ki olvassa írásaim, bár nem is írok túl sűrűn, még is örülnék, ha az a kevés reagálna valamit az irományaimra.
Nah belekezdek:
HÚ, de nehéz koncentrálni,ha közben még ide-oda irkálok. Zajlik körülöttem az élet, amint belemerülnék a gondjaimba, jön valami, ami eltereli a figyelmem másfelé. Részben nagyon jó, mert nincs időm rágódni az életem problémáin, másrészt nagyon rossz, mert nincsenek elvarrva az elvarratlan szálak. Szó mi szó, nem lehet elsiklani a dolgok felett, mert elharapódzva akár nagy bukásokhoz is vezethetnek. Nagy okosság? Persze.. Csak azért mondom, mert gyakran színtere életem ilyen bukásoknak. Ahogy egyre idősebb vagyok, annál jobban érzem igazságát annak, hogy ahogy idősödik az ember egyre nehezebben tanul. Kis gyerekként, ha rossz fát tettem a tűzre, egy kis fenék csapkodás és egyből okultam, és nem csináltam jó eseteben többször. Manapság sokszor be kell verni a fejem, hogy letudjak ott hajolni, ahol már először is le kellett volna. Tudom veletek, nincs ilyen, de ha mégis akkor együtt tudtok érezni velem.

hópihe

Múlthéten valamelyik nap apu keres:
"fiam gyere haza hétvégén szükségünk van rád"
JÓ-jó de minek?
"jön vki indonéziából
Ki, minek? ÉS mit kéne csinálnom?
" beszélni velük"
dejó..Gondoltam magamban két éve nem angoloztam...
Végül is kemény előző hetem volt, de még élek, és írok. Szóval szombat este haza vergődtem, sétáltam volna hazafelé az állomásról(2km), mikor felhívott az egyik tesó, a gyüliből,h nem hogy segítenék-e neki elvinni a hangosítást..Mondom naná, csak jöjjön értem. Neki köszönhetően a hazaséta, és fejszellőztetés elmaradt.
Otthon anyu sürgött forgott, enyhén fel volt pörögve és nem voltam vele túl kíméletes. Szép lassan azért megnyugodtunk, és egy kis béke vett bennünket körül. Késő este érkezett meg apu, persze nem egymaga...Harmad maga.. így szokás nála... Szóval nehéz előtte kalkulálni, h valójában hányan leszünk. Két magyar tesó, meg a várt valódi vendég. Első ránézésre, egy nagyon egyszerű kínai kinézetű hölgy, aztán ahogy hallgattam,és kérdezgettem kiderült,h valójában nem is olyan egyszerű. Elég sok dolgom volt közben mivel a technikát én szállítottam a dicshez. Az igazán meglepő az volt,h milyen készséges akart segíteni a hölgy. Bármit is mozdítottam, segíteni akart, nem szerettem volna megsérteni mivel nem tudom,h náluk mi a szokás, hát adtam a kezébe vmi. könnyen mozdíthatót. Megérintett egyszerűsége, földközelisége, pedig egy nagyon gazdag országból jött, ahol Lelkipásztori pozícióban van, egy több ezer fős gyülekezetben, mégis segített nekem itt Magyarországon, több ezer km-re otthonától, egy jelentéktelennek tűnő kisvárosban. Látszott rajta milyen buzgó, és mennyire ég, azért,h nekünk szolgálhasson, noha a nem egyszerű a magyar nemzet, amit halványan ecseteltem is neki. Végül nem az embert akarom magasztalni, hiszen nincs miért, de a benne lévő Krisztust igenis van. Krisztust ezrek hallgatták, akarták királyukká tenni,minden hatalom a kezében volt, de Ő mindvégig alázatos maradt.Szeretnék ilyen alázatosnak látszani, és valóban ilyen alázatos is lenni, de ezt csak Krisztustól tanulhatom meg.

közdelem

Nagyon nehéz, nagyon nehéz, még akkor is,ha tudod mivel állsz szemben, nagyon nehéz dönteni a harc mellet, nagyon nehéz kitartani benne. Nagyon nehéz,de már péntek este van. Hazafelé a vonaton épp önmagammal küzdve, rádöbbentem ismét, milyen jó, ha Isten mellettem áll. Isten mellettem áll, most kérdem, Nagyon nehéz? Isten mellettem áll, és vele akármit legyőzhetek.

Nagyon nehéz neki kezdeni az írásnak. Nehezemre esik, pedig szeretek írni. A hetekben mérhetetlen nagy áldásokban volt részem. Rengeteget szolgálok, ifi, dics, állandóan azon jár az agyam, mivel tudnám előre vinni a gyülit...Pár éjszakát félálomban töltöttem emiatt. Régebben írtam valamelyik bejegyzésemben, hogy akkor leszek elég érett egy kapcsolatkezdésre, ha lelki házam felépül egy bizonyos szintre. Hétvégén szolgáltam, és most nem csak a dicsben, hanem az igei szolgálatot is én vittem... Elég érdekes volt, nem dicsekedhetek önmagam tehetségével, mivel Isten Szelleme adta az ihletet minden mondathoz. Ez előtt meg Kőrösön voltam CT stábtalálkozón, ami azt jelenti, hogy a helyi szolgálaton kívül egy missziós csoport munkatársaként is szolgálhatok. Azt hiszem elég indok mindez, hogy összeszedjem magam, úgy igazán. Tudom, h nem véletlen történnek a dolgok, úgy érzem, Isten meg előlegezi a mennybéli jutalmam, és ezért nekem is még jobban közelednem kell felé. Szóval épülget a ház... És ez sok erőt ad a küzdelemben.

elszórt gondolat

holnap nap, próba kihívás győzelem... Elhiszem egészen? El kell! De amennyiben nem is győzök mások előtt, önmagam előtt győztes leszek, mert legyőzöm énem pesszimista felét.

egy est

lehet mások szerint gáz vagy egy helyzetben, de időnként kellenek azok a helyzetek, h tudd mi a helyes.

történet

Életünk történetek sokasága, elmesélek egyet. Volt egy munkás, aki nagyon szerette, amit tesz, sokszor jobban minden másnál, ez a rövidke történet róla szól. Réges rég, valamikor a 1900-as évek közepén született, ez a munkás, Jó nagy családba sok testvér közé. Már ifjú korában kiderült,hogy nagyon szeret munkálkodni, ezért hamar felfigyeltek rá. Ahogy elérte a férfikort családot alapított, és komoly emberként folytatta életét. Hamar hatalmas törések érték életét, amelyek igazán nagy fejfájást okoztak neki, ám ez a munkás, céljára tekintve, ismét újrakezdte, mindazt, amit a szélvész összedöntött. Ezek után, munkája gyümölcsét az emberek nem ismerték el úgy, mint hajdan, ami szálkaként foglalt helyet életében. Ám mivel munkáját igen mélységesen szerette, nem számított néki e fájó szálka. Sok-sok év után a szálkát elfeledve, valaki más észrevette, és arra gondolt, hogy ideje kivenni. Ám az évek alatt a szálka nagyon mélyre került, ezért nagy erőfeszítésbe telt, míg kitudta venni,de nagy erőfeszítés és hosszú idő elteltével kikerült, és a munkavégzés öröme teljessé vállt. Ez lenne a történet vége.És mi a summája? találd meg magad!

Itthon,otthon

Itthon vagyok. Mostanság elég sokat. Itthon, otthon. Otthon hol saját ágyamba fekhetek, bár már rég nem az. Belül megváltozott minden. Lehet nem túl biztató az itthoniaknak, de lassan bárhol tudok jót aludni. Hazajárok, dolgozni, szolgálni, látni szüleim,tesóim, teljesítem rám háruló kötelességeim, kapom és viszonozom szeretetüket. Nagy kérdés az, hol van otthonom? Otthon egy komfortos ház, otthon hol testvérek, rokonok vannak? És ismét egy régi gondolatom jött fel: idegen. Idegen itt a földön. Remélem elhamarkodott kijelentés, de a történet még nem ért véget...

folytatás

Manapság divattá vállt a blogolás. Hát közzé teszem, azt amit már nagyon rég elkezdtem. Utolsó bejegyzésem óta elég sok idő telt el. Sokat változtam, kissé megkoptak bennem a fennkölt szavak,egyszerűbb lettem, még a facebookra is felkerültem. Szóval véget ért az elszeparált kis időszakom. Új szobába költöztem, új szobatársak, jó koli hangulat, munkahely, ifi, dics. Sok változás.

1 döntés

Délben keltem, valahogy nem kívánkoztam felébredni. De fel kell ébredni! Egy hívás..Rencsi..Lesz ifi?...Lesz... aztán estére hcs... végül is kiderült, hogy mi van..... nem is érdemes túlragozni. Lényeg: elfogultság.. aztán Istennek legyen igaza és ne nekem..Nem tudtam úgy elmenni, hogy ne rendeztem volna magamban a helyzetet. Jelenlegi megingásom elég súlyos volt.Rádöbbentett arra, hogy mennyire gyenge és szánalmas tudok lenni. Régen nem tudtam elhinni, hogy mások nem tudnak ellenállni a bűnöknek. Aztán azt, hogy akkor miért ment, most sikerült jobban megértenem. Akkoriban volt ki miatt ellenállni a kisértéseknek, Volt kinek példát mutatni. Tudom, hogy ez helytelen volt, és noha akkor ezt nem tudtam, most tudom, hogy mi a valóság. Isten elvette és rámutatott, hogy Ő érte tettem sok mindent és nem Istenért. Most mikor már nincs, bukásaim sokaságai jelzik, hogy mi van, ha csak Istenért önmagáért munkálkodok. És szánalmas. De ma sikerült elhatározni újra, hogy Istenért, vállalom a feladatom. Még ha nehezen is, de rá kell döbbennem, hogy az igazság védelmezése a feladatom, ami prófétai szerep is. Tehát ma eldöntöttem, hogy munkálkodok, és nem hagyok helyet a bűnös vágyaknak. Kis lépés, és tudom még sok területen lépnem kell. Ám tudom, hogy valami felé haladok.

merengés

Ismét merengek. Tudom, hogy fontos döntések előtt állok. Lehetőségek vesznek körül. Én döntöm el mit választok, és az azzal járó következmények is engem terhelnek. Miért hezitálok a jó és rossz között. Annyi emlék, tapasztalat, fájdalom, öröm, érzések és döntések sokasága áll mögöttem. Váljak képmutatóvá és képviseljem mindazt, amit gyűlölök vagy legyek ott, ahol kevesen állnak, ahol sok nehézség és szenvedés vár. Lényegében meghasonlani és úgy élni ismeretlen számomra. Persze ez így nem teljesen igaz, bele mentem sok mindenbe, de teljesen sosem tudtam, mertem elmenni. Helytelen gondolatok ezek tudom. Legtöbbünk a párnája alá rejti ezeket. Nekem is azt kéne. Csak élni. És felhagyni a nagy pátoszokkal. Átlagos vagyok. Hiába akarom tudat alatt többnek látni magam, ugyan abból vagyok , mint bárki más.

end of the day

emberek közt, mégis egyedül. Gyakran érezhetjük így magunkat. Buzgón időnket önfeláldozva keressük azokat, akikkel többé nem leszünk egyedül. Ma olvasgattam a látás szükségességéről, és nincs látásom. Ami volt hamisnak bizonyult, bár szép kép volt, de nem Isten eredeti terve. Bár honnan tudom ezt, hisz nem ismerem terveit. Egy gyülekezet valahol ahol még Isten népe nem vetette meg a lábát,vagy az egész föld és a megtérésre intés, tűzgyújtás? Ahogy próbálom lecsökkenteni az ént, úgy tűnik el minden terv, vagy látás. Végül is úgy érzem mindent akarok, amit Isten rám akar ruházni, csak legyen valami. Elhatároztam, hogy otthon nem csak tag, hanem testrész is akarok lenni a gyülekezetben, bár elég nehéz, ha nem tudom igazán mi a terv. De nem ülhetek ölbe tett kézzel, mert az nem kedves Isten előtt. A szívem megpróbálom nyitva tartani mindarra, amit beleakar helyezni. Egyébként meg forrok belülről, a gonosz nagyon támadja az érzéki felem. És már néha nem tudom, hogy azért vagyok-e nyugtalan, mert az Úr imára akar serkenteni, vagy csak vaklárma.

Nem tudok mit írni, csak telnek a napok, és élek. Néha azért virulok is, nem vesztem el. Bár valahogy nem esett nehezemre kihagyni a mai hcs-t, beszámolni az eseményekről, az elkövetett hibákról, bukásokról, és a szép élményekről. Ami engem felüdít, az mást nem biztos, ami számomra szép emlék az másnak nem jelent semmit. Leginkább csak csendben üldögélnék emberek közt és hallgatnám az élet ricsajait, de a kötelezettségek...

pár szó

Megnéztem a hgy Hősök terén előadott táncát. Szabadok, annak ellenére, hogy milyen rendszer részesei. Megosztottam tapasztalatom Csabával is és egyből a negatív vonásokra terelte a figyelmem, igen vannak dolgok a háttérben, és ha azokat nézzük akkor aztán boldogságnak lőttek. Igen az Úr a nagy nehézségek után tud igazán felüdíteni, én mondtam nem mondom vissza, de az ilyenek által is. És ha egy kicsit simsonozok és a szél felborzolja a hajam azáltal is. Az élet minden mozzanatában keresnünk kell Isten felüdítését, mert azért adja őket. Igenis hálásnak kell lennem a kiválasztásért, az elhívásért, a családomért, azért, hogy képes vagyok szeretni, akkor is, ha az nem válik javamra. Ahelyett, hogy önsajnálatba borulok inkább támogatnom kéne azokat, akiknek szűkségük van a szeretetemre. Meddig engedheti Isten a nehézségeket? Szeme fényei vagyunk.

Bizonyságok

Ma arra ébredtem, hogy elvagyok veszve. Éreztem, hogy ez nem az Úrtól van és ez a Sátán támadása. Elakarja venni a hitemet. Imádkoztam közben dicséretet hallgattam, még Olit is felhívtam, hogy imádkozzon értem. Belül Újra éreztem, milyen egyedül vagyok Krisztus nélkül, és futottam felé, hogy újra a karjaiban érezhessem magam. Tudtam, hogy a hitet, amit Tőle kaptam nekem adta, és senki sem veheti el. Sikerült valamilyen szinten Békességre jutnom. Ezek után lementem mamához, elég rég nem láttam és illik meglátogatni. Valójában szükségem volt a hitére, amely annyi éven át megtartotta. Elmeséltettem vele, hogy hogyan lett próféta, vagy ahogy Ő mondja kijelentő. Bizonyságok fellegeivel lettem gazdagabb. Megértettem milyen hatalmas erő van a bizonyságokban. Mikor egy ember megosztja velünk hit próbáját és Isten kegyelmét, amely nem egy prédikátor szájából származik, hanem egy olyan ember szájából származik, aki olyan, volt akkor, mint én. Igaz: A hit hallásból van!

vasárnap

Álmodtam, békés volt, reggel egy erőteljeset imádkoztam, és így teljes erővel tudtam neki indulni a napnak. A gyerekekkel játszottam délelőtt, sosem gondoltam volna, hogy a gyerekekkel ilyen jól eltudok lenni, bár gyermeki önmagam még nem veszett el teljesen, mert elég jól ment a legózás, mondjuk házikót építettem. Andráskával birkóztam, és bevillant gyermekkorom egyik hasonló mozzanata, amire még mindig élesen emlékszem. Talán egy felejthetetlen emlék marad Andráskának is és talán Nándinak is ittlétem. Zsoltiék nagyon kedvesek voltak velem, én is legalább így akarok majd bánni esetleges unokaöccseimmel. Az alkalom előtt beszélgettünk Istvánnal, Ő szólt, hogyha van kérdésem szívesen megválaszolja. Kicsit megnyugodtam, aztán Mirjam is megérkezett. Olyan érdekes, hogy még mindig a bizalmába fogad, és elmondta, hogy nincs épp túl jól, számomra ez sokat jelent. Nem lehet nézni, de ha megnyerő a külseje és most finoman fejezem ki magam, akkor miért baj, a az ember ránéz, akkor gáz, ha valami nagyon furcsa dolog miatt néznék. Mondjuk nekem nem baj, ha nem hagyja, hogy nézzék, bár úgysem tud minden szemet eltakarni. Az alkalom nagyon átütő dicsőítéssel indult. Teljesen azt éreztem, mintha egy angyal énekelne a Péter száján keresztül, mert eszméletlen szép volt. A szolgálat nagyon letisztult volt számomra, bár el- el aludtam, de a végére valami olyan békesség és élet jött belém, és most tudtam enni az igét. Aztán alkalom közepe ránéztem a zongorista gyerekre, és indított az Úr, hogy meg kell ölelnem, sőt még a zakómat is neki adtam volna, csak ahogy láttam úgy két mérettel nagyobb lett volna rá. Aztán egyre jobban vártam , hogy vége legyen az alkalomnak, hogy megtehessem. Meglettek áldva a segítők, úgy láttam, mintha a szolgálóknak egy részének úgy kell könyörögni, hogy áldja meg őket. Az öreg is prédikált vagy két órát, de a néphez fordulni... de leginkább a Mendezéket kérlelte Tamás és az Emerson nem mondott el külön áldást, de Anna mondott, és igazán megérdemelték az emberek,mert ők tették a legtöbbet ezért a konferenciáért. A Levire viszont nagyon megindítóan beszélt, mondjuk neki sokkal közelebbiek ezek az egyszerű, de szolgáló lelkű emberek, és ez nagyon tetszett. Végzetül fárasztó volt ez a néhány nap, de pozitívan záródott számomra. Végül is még ölelést is kaptam, amit igazán nem vártam. Így van ez, ha letudok tenni a számomra jó dolgokról, akár ezáltal meg is nyerhetem azokat, és még görcsölni sem kell. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ugyan így. És az érzelmek felett is sikerült úgy hiszem győzedelmeskedni.

megtanulni tovább lépni

Az élet rengeteg buktatóval tarkított útján sokan elesünk és köztük vagyok én is, és ebben nincs semmi eget rengető. Az élet már csak ilyen. Persze lehetne másképp is. Folyamatos béke és nyugalom. Aztán végleg felhagynék az írással, mert nem lenne min merengeni, vagy talán kellemes élményeim írnám le. Ugyan minek, ha nincs gáz amihez viszonyíthatjuk a jót. Hogy mit akarok? Azt akarom, hogy minden egyes buktató után feltudjunk állni és tovább menni ezen a rögös, de fenséges úton az örökkévalóság felé. Könnyű mondani, hogyha elesik az ember álljon fel. Minél nagyobbat zuhansz annál nehezebb felállni. Felállni, hogy esetleg újra eless? Nem az embereknek jó ott maradni ahol vannak. Pihenni a gödörben, tompítani valódi boldogság utáni vágyat. Kik ezek az emberek? Azok, akik a problémájukon nem tudják túl tenni magukat vagy már az előző esések eltántorítják őket a folytatástól. Elsősorban önmagamra gondolok, legalábbis régmúltbeli önmagamra. Szenvedtem, és próbáltam tompítani, elterelni a figyelmem valami mással,de egy valamit jól csináltam, beláttam, hogy valakihez oda kell fordulnom. Ez még nem is mondató túl egyedülállónak, mivel sokan fordulnak a barátaikhoz segítség kérés miatt, vagy épp egyéb segédszerekhez. Én nem így tettem, bezártam önmagamba fájdalmam, és egyedül Istennel tudtam őszintén beszélni. Bár a kétségbe esésnek köszönhető, de a végeredmény A fontos ez esetben. Most majdnem évekkel később, már nincs bezárva mindenki számára az az ajtó, ami eddig be volt. Nem sokkal könnyebb, de jobb. Röviden tömören jobb. Az igazi vigasztalást emberek nem képesek átadni, tudnak közvetíteni, de belső békét senki sem képes adni, nem várhatjuk el másoktól, hogy erre képesek legyenek. Emberek vagyunk. Én is. Ő segít tovább lépni, de hagynunk kell neki, hogy segítsen. Oly nehéz belátni sokszor, hogy a segítség a lehető legközelebb van hozzánk, inkább megtennénk bármi bonyolultat, minthogy elfogadjuk a közvetlen segítséget. El kell fogadnunk, hogy Ő a segítség, és ez tény, és miután belátjuk és felhagyunk minden törekvéssel, Ő teret kap az életünkben.

ÁLOM

Elmélyülten merengek valami utópisztikus ideális állapotról. Az ember időnként, mikor úgy szomjazik valami jó után, elképzel valami szépet, és felmelegíti vele szívét. A szív melegsége. Ennyire emocionálisak lennénk? Szívünk érzelmeink csatamezeje, ahol hol a boldogság hol a bánat győz. Krisztus által a boldogság végső győzelme biztos, de életünk sok-sok csatáinak kimenetele változó. Bármely nehézségben vagyunk a kockának fordulnia kell. Ő kopogtatott, mi ajtót nyitottunk, Ő bejött. Miért van az, hogy mégis megfáradunk? Hisz miénk a győzelem. Úgy érzem idő kell míg a csatatéren minden leülepszik. Idő kell a halmok és a törmelék eltakarításához, ami a múltból maradt ránk. Helyre kell állnunk, majd újra össze kell törnünk, hogy tudjuk, hogy még mindig van mit formálni rajtunk. Ahogy a mester újra és újra formálja alkotását, mert mindig tud rajta valamit igazítani, de eljön a határidő és át kell adnia a végső szemlére. Lassan, de biztosan eljön a végső szemle és akkor már nincs lehetőség a korrigálásra. Vajon megfelelünk majd?

flúgos nap

Nem is tudom, hogy lehetek ilyen rosszcsont, De jól esett. Ábgeón evésre csábítottam a népet. Aztán gyakon is hiperaktívkodtam, 2óra szünetben is ontottam magamból a hülyeséget és végül épszerken a szabványfütyi megjegyzésemmel koronáztam a napot. Persze a paradicsomlé ivással is borzongatom a népet, de mivel szeretem nem tudom lassan inni.
Komolyság: Holnap Bea hazaköltözik és mielőtt végleg távozna meginvitálta a jó népet egy vacsorára. Húzós időszak ér véget az életében, mivel pesti és mégis kolis, mert a családja nem hívő. Érdekes történet lehet, amely ide vezette. Meg kérdőjelezhető döntése, mikor úgy döntött, hogy elköltözik a családjától, más szemszögből egy nagy tett, hogy képes volt feladni a családját,jó létet Krisztusért. Sokszor fordult meg bennem az az érzés egy-egy családi viszály után, hogy elmegyek és vállalom döntésem minden következményét, végül is mindig megtudtam bocsájtani, vagy épp bocsánatot kérni, és minden maradt annyiban.

Levél a múltból

Kedves Uram!
Köszönöm neked, hogy alkalmat adsz nekem, hogy feltudjak hozzád zárkózni. Köszönöm Uram azt is, hogy tanítasz engem és sok tőled való gondolattal szereltem fel magam. S kérlek Téged, hogy legyen hitem elhinni azt, amit írok és amit kérek Tőled, mert Te megadod nekem. S hálát adok Neked minden egyes percért, amit a Te közelségedben átélhetek. Tudom Uram, hogy Te megbocsájtottad a bűneim, s tudom, hogy beteljesítem azt, amire Te elhívtál engem és társaimat. S kérlek adj választ a nagy kérdésben, hogy megnyugodhassak! Szeretlek Uram és köszönöm, hogy még csak a ruhád szegélyét sem érintettem, de a Te hatalmad már kiáradt rám. S köszönöm, hogy idő előtt teljesítetted kéréseim!

Kadarkút, 2007. Augusztus 02.
Szándékosan nem javítottam ki a nyelvhelyességi hibákat. És nem is fűznék hozzá semmit egyelőre.

Öröm

Jól érzem magam. Jól, mert végre úgy érzem valamiféle örömet tudtam szerezni egy másik embernek. Nekem is jól esik, de mégis olyan jó tudni, hogy csak egy picit is, de a másiknak jó.

boldogság

Egy szó, és egy jelentés. Képes az ember e fogalom jelentésének betöltésére?
Hagytam időt gondolkodni. Nem mintha a kérdés feltevésekor nem tudtam volna a választ... Azért nem árt a megfontoltság. Sokan felfedezték már azt a tényt, hogy leginkább boldogságunk útjában önmagunk vagyunk. Minden újabb igény, amelyet a boldogsághoz társítunk újabb tégla a boldogságtól való elválasztó fal tetejére. Ha elengednénk minden vágyat, és hagynánk mindent annyiban, az sem lenne jobb. Maximum nem lenne semmink a földön, csak a boldogság. Vicces, semmim sincs és boldog vagyok...Nem, ezt nem hinném, legalább is nem ilyen formában. Ha az önző boldogság utáni vágy vezérel, és így törekszünk, semmi értelme az egésznek. Kivételes emberek valamilyen nemes cél bevégzése által látják boldogságuk beteljesedését. És itt vagyunk, mi keresztények, a legnemesebb céllal, és mégis boldogtalanul tengetjük napjainkat. Megszomorodva "szent" terhek miatt, vagy éppen amiatt ,hogy nem vállaltuk fel akkor, amikor kellett volna. Minden a kezünkben van. Jól lehet, hogy egy élet választ el bennünket, de már a jogtulajdonunkban van megtérésünktől fogva. Boldogságunk nyitja nem az igék mélyén vagy épp a dicséretben vagy a legszuperebb tanításban leljük. A szívünkben van egy mag, amit Isten ültettet belé, a boldogságunk kulcsa, hisz e mag nélkül a kárhozat útján járnánk, és most az örök élet útjára térhettünk. Igen ezért boldogok lehetünk, mert van egy mag, amely ha el hal és fel tud növekedni, akkor az örökkévalóság már az orrunk előtt áll.

esések

Ahhoz képest mennyire képben vagyok a szellemi dolgokkal, meg a hívőség nagy fogalmaival, úgy érzem színvonal alatti a lelki állóképességem. Mikor felismerek egy igazságot, és úgymond magamévá tettem, rövid időn belül váratlan módon jókora pofára esés következik be. Már nem is tudom, hogy hogyan szégyelljem magam. Most mikor igazán résen kéne lennem. Furdal a lelki ismeret, hogy ez így nem jó, de valamiért be kell következnie. A legrosszabb, hogy önmagam felé teljesen elvesztem a hitelességet. Részben jó, mert az ige azt mondja, hogy nem szabad szeretni a testet, de veszélyes is, mert könnyen áteshetek a ló túloldalára. Haladok az úton és minél magasabbra érek, annál többször bukok fel az apró köveken. Talán így jutok el a teljes önmegtagadásig, és a teljes önátadásig, mert kinek kell az, ami rossz? Nekem nem. Akkor miért éljek önmagamnak, ha tudom, hogy rossz? Érdekes összefüggések. Úgy érzem, értem mit csinál velem az Úr. Vizsgál, metsz és formál. Örülhetek, mert nagy kegyelem ez, mégis gyötrelmes. Ma azt imáztam, hogy Áldás az mikor Isten próbák elé állít hisz meg akar jobbítani. Szóval rá kellet jönnöm, hogy az áldásnak nem csak örömteli formája van.
Egy másik dolog. Miért van, hogy egyes emberekért nem tudok nem imázni? Mintha muszáj lenne hordoznom, mert felelősséggel tartozom értük, és most nem a családra gondolok elsősorban. Isten így helyez embereket a szívemre. Amióta ismerem, azóta nem tudok nem imázni érte…

nemstimmel

Ez nem stimmel! Osztom itt az észt, de belül nem stimmelek. Mi van velem? Miért szólom azt, ami nem is igazán működik az életemben. Mikor kényszerítem már rá magam az igazi engedelmességre? Talán valami szolgálatot kellene csinálnom és akkor nem lenne bátorságom bajt okozni, de valóban változnék? Nem tudom, nem tudom mit tegyek.
d.u. 5.19. Olyan, mintha egy olyan csata közepén lennék, amelyben nem győzhetek. Igazságtalanul hangzik, mert számomra nemes a cél. Talán csak akkor kaphatom meg, ha kész vagyok sutba vetni minden erőmet és belátni, hogy kevés... S végül ajándékba kapom, érdem nélkül a koronát.

alone

Nem is tudom, hogy mi váltotta ki belőlem ezt az érzést. Talán az a videó, amit láttam, vagy már rég forrt bennem. Cím sokat elárul, de nem a depresszív jelentésére gondolok. A videón azt látjuk, hogy egy ember egy légballonból közel az Űrből kiugrik és a kamera végig kíséri zuhanását. Csodálatos látvány, Föld életet sugároz magából, az Űr végtelensége, az Óceán kékje. Több mint csodálatos lakhelyet teremtett nekünk az Úr. Sokszor láttam már ehhez hasonló képeket, de most valahogy más benyomással lettem gazdagabb. Mintha átérezném az emberiség magányát. Ezer és ezer ember él egymás mellett és alkot egy organikus környezetet, mégis úgy érzem, mindannyian egyedül vagyunk. Egyedül, mert lelkünk nem tud igazán egyesülni egy másik lélekkel. Miért van ez? Miért nem tud, vagy csak én hadoválok össze-vissza? Úgy érzem, az ember lelkében olyan űr van, ami miatt nem tud kapcsolódni egy másik lélekkel. Kell valami kötőanyag, ami betölti az ürességet. Honnan veszem ezt? Onnan, hogy mikor Mirjam volt számomra a másik felem, akkor sem voltam igazán egész. Sok rés volt közöttünk, amit be kellett tölteni. A biblia szerint ketten lesznek egy testé, no meg a hármas kötél nem szakad el. Úgy hiszem az a kötél a kötőanyag, amire mindennél nagyobb szükségünk van. Szüksége van az emberiségnek Istenre, különben nincs, ami összetartsa a széthullástól. Sok eszme, közös cél által próbálkozott megtalálni a közös hangot, de minden alkalommal a magány fogságában találta magát. A közös cél elfeledése után újra egyénekre bomlott a társadalom. Jó tudni, hogy Isten az, aki összetart minket, és Őt nem lehet elfelejteni. Nem lehetek már magányos, mert Ő velem van, és Ő össze fog tartani a jövendőbeli felemmel és betelnek a hézagok.

3

Néhány napja gondolkozok azon, hogy mit lehetne írni, de csak röpke gondolataim vannak. Ma például DNT szolgált és Kiskőrösön voltam csakhogy képben legyen minden. A téma: kit küldjek el? Elég furán hangzik, talán mert olyan ritka, hogy valaki meghallja ezeket a szavakat. Legjobban az fogott meg, amikor arról beszélt, hogy látnunk kell Istent, hogy megtudjunk változni. Látni őt és megijedni attól a borzasztó nagy hatalmától. Ez után ki az, aki merne az akaratával ellenkezni. Kérnem kell, hogy meglássam, hogy ez által megkapjam, azt a motiválást, ami elengedhetetlen a küldetésem végrehajtásához. Kérdés: ha kapunk küldetést, akkor kapnunk kell hozzá erőt, hogy véghezvihessünk különben olyan, mintha ferrarink lenne egy csepp benzinnel, naná hogy a lovaskocsi legyorsulna...Szóval megvan a küldetés, ha elhiszem vagy sem. Nem ismerem minden paraméterét, de azt sem tudom, hány csavar van a ferrariban, de majd megtudom idővel. Látnom kell, és látni akarom Istent. Tudom, hogy testi szemmel nézve nagyon gáz, mert kinek jó, ha terhet vállal, ellenben szellemileg a legeslegjobb dolog, ami történhet velem. Látni kell, hogy megtudjuk futni a pályánkat. Ahogy Pál a damaskuszi úton találkozott vele, és ez a találkozás teljesen átformálta és egész életén át ott lebegett előtte. "Csak" egy férfit látott, Jézust, de úgy hiszem Jézust meglátni olyan, mintha a Mennyel szembesülnénk, mert Jézus a Mennyből jött és magával hordozza Isten mennybéli dicsőségét. Ez kell nekem is. Elgondolkodtató volt, mikor imádkoztunk ezért közösen. Talán egy ima elég lesz? Nem hinném, már rég mindenki meg lenne térítve, ha bárki csak úgy láthatná. Nem, zörgetni kell, méghozzá erőszakosan, megmutatni, hogy valósággal akarunk valamit Istentől. Többet, mint az áldásait, Őt akarjuk, és meg is fogjuk látni egyszer.
Végül nem is lett olyan rövidke ez a gondolat.
Álmatlan vagyok. Nem kellett volna capucinózni. Van ez így. Értelmes gondolatok messzire elkerülnek. És úgy érzem, hogy a filmekkel kapcsolatos eszme futtatásom, amit mellesleg tegnap adtam le most beigazolódik. Miszerint: megnézhetünk akármit, még röhöghetünk is azon, amivel természetesen nem értünk egyet, de ne csodálkozzunk, hogy végül akarva-akaratlanul azonosulunk vele és később meghozza gyümölcsét ez az azonosulás.
Eszembe jutott egy érzés tegnapról:Minden évben a kőrösi ifire hívnak egy csapat árvát vagy gyermek otthonból valót, mindegy. Miközben beszélgettem Tábyval arra eszméltem rá, hogy már rég nem figyelek rá, hanem az "árvákat" nézem. Nézem és belül átéreztem mennyire elhagyatottak és mennyi elvetettség van bennük, de együtt vannak. A fiúk mögöttem marták egymást mégis érezhető volt egymásra utaltságuk. Fájt, könnyeztem, de nem vette észre senki. Ilyenek vagyunk mi emberek:marjuk egymást, de tudjuk, hogy egymásra vagyunk utalva teljes mértékben. Ezt érezhette Jézus is, mikor látta mennyire céltalanul tengődünk elhagyatva az élet rögös utaink.És feltette magában a kérdést, vajon ki segíthet ezeken az embereken.És tudta, hogy önmaga a válasz, Neki kell jönnie és reményt hoznia az emberek életébe, és megtette. És a hit, amely az ige szerint a reménylett dolgok valósága belépett az életünkbe. És többé nem egymásra vagyunk utalva, hanem teljességgel Őrá a szegletkőre.
Tudnám még ragozni, de nem szűkséges. Irány az ágy.

felelősség

Úgy érzem valami bajt okoztam. Nyugtalan a szellemem. Egyébként minden szokványos volt ma, ha szokványosnak mondható 8tól este 8-ig sulizni. Minden tettemért felelősséggel tartozom. Ez lenne a nagykorúság? Ez az. Minden cselekedetem megítéltetik, nincs mentség, nem foghatom másra. Újabb nap mikor felnőttnek érzem magam.

egy beszélgetés

élet

Felmerült-e valaha bennünk, hogy mit él át a teremtő? Felmerült-e már bennünk a kérdés vajon neki nem fáj mikor mi a mészárszék felé szaladunk? Felmerült-e már milyen érzés mikor minden megpróbálsz tenni a másikért, hogy megmeneküljön a jajtól, de semmiképpen sem akar rád hallgatni? Játék ez? - Játszunk az élettel és az életet adóval? Kik vagyunk mi? Miért nem tudunk felnőni, eljutni a lelki nagykorúságra? Úgy érzem legtöbben nem is akarunk igazán, és most nem tartom magam különbnek a többinél, mert nem vagyok. Beletörődünk abba,hogy magunktól nem tudunk változni. Persze Isten felajánlotta, hogy vele sikerül. És sokan élnek is a lehetőséggel, látszólag. Kegyesség látszatára eljutnak, de belül ugyanazok, akik voltak, belülről rothadnak. Önmagukat csapják be. Végső önmegalázásig nem sokan jutnak el. Pedig a világ számára adatott példakép, de nekünk az erő kell, a csodák, dicsőség, pénz, a sok megtérő, hogy legyen mit elkönyvelni majd a nagykönyve. A legértékesebb kincset csak kevesen veszik el. Pedig mindannyian látjuk. Felvállalni a megalázottságot, a halált, a gyalázatot, mártíriságot... Nehéz elvenni, ezért kevesek teszik meg, de az ő neveik valójában ott vannak a Mennyei dicstáblán. Méltán, mert aki mindenét átadja, az valóban kész, hogy oly nevet kapjon, amely a Mennyben is számon van tartva.

5. nap- befejezés

A mai nap már sokkal húzósabb volt. Bár még erőm teljében voltam, de belül már éreztem, hogy elég, de még küzdöttem. A suli elég sokat kivett belőlem, nagyon untam már, minden percben vártam mikor tűnhetnék el, ráadásul még a szoctámos papírt is le kellett adnom, ami pluszban 3 órát elvett az életemből.. Tisztaság béke, és legfőbb képen higgadtság talán így jellemezném jelen állapotom.5 körül érkeztem haza és hazaérkeztem után meglátogattam Anitáékat és babáztam egy jót. Nem élveztem túlzottan, de azért ettől még a babus nagyon aranyos volt. Estére a nagyon várt pályázat írás..Engedelmesen neki is ültem és nem is volt olyan túlzottan szörnyű. Apu nagyjából felkészült rá és könnyebben ment.
Óvatosan törtem meg a böjtöt mivel Csaba figyelmeztetett, hogy nem szabad hirtelen terhelni a gyomort. Hihetetlen, hogy kibírtam. Lehet, hogy másnak ez nem nagy dolog, de én úgy gondolom számomra ember feletti volt. Valóban az Úrvacsora életet ad, nem a tápértékére gondolok, hanem a szellemire, amely több, mint némi kalória. A héten próbáltam minél többet az Úrral törődni, bibliát olvasni, imázni, evangélizálni.. Hiszem, hogy jó illatú áldozat volt mindez az Úr felé, és hiszem, hogy olyan kapukat nyitott meg, amelyek zárva voltak eddig.

harmad napja

Valamit tennem kell, hogy megtudjam mi a Terv, és most épp az teszem. Ez a harmadik nap, elég jól bírom, egyre élesebben érzem az illatokat és tervezem a jövőbeli főzéseket is. Majdnem minden nap vettem valamihez valamilyen kelléket. Szóval zsúfolásig van a szekrényem alapanyaggal. Első két nap nagyon kötözködős voltam, ma már sokkal csendesebb. Szellemileg nem tudom mi zajlik jelen pillanatban, de azt érzem, hogy van erőm a folytatásra, és minden mintha más lenne. Nem tudom meddig tart, de a cél, hogy valami történjen. Végre sikerült teljesíteni egy apró célt, ma megvolt az első órám :)

nem jajgatok

Ma tökéletesen megtapasztaltam milyen az mikor fáradt vagyok és kötekedős. Nem túl jó érzés felfedezni hibáim sokaságát, de legalább nem maradnak elrejtve, és nem néz értük senki hülyének. Nem mintha nagyon számítana, mindenki annak néz, aminek akar. Természetesen a valóságban számít még valamennyire, mások ilyesféle véleménye. Egyébként túrázni, átázni, átfázni jó. Sétálni az ismeretlenben és bízni a vezetőben annál inkább.És ebből be is ugrott egy rövidke gondolat. Ahhoz képest, hogy életemben először voltam ezzel a társasággal, hamar bizalmat kaptak tőlem. Mivel a térképet nem láttam és az útvonalat sem ismertem. Mégis vakon megbíztam a vezetőben, mert elfogadtam, hogy Ő a vezető. Valahogy így kéne tekinteni az Úrra is. Pedig Ő nem ember, hogy a tévedésnek árnyékába kerüljön. Ő jól tud mindent, akkor miért nem merjük teljesen rábízni életünk vezetését?

ÚJRA érzek

Kegyelem csak úgy. Egy valamit tettem érte: kétségbe estem, átéreztem gyengeségem, hogy milyen gyenge vagyok egyedül. Vele álmodtam. Egy szép napot töltöttem vele. Egy folyóparton a térdeire borulva éreztem milyen az, mikor szeretetben vagyok. Micsoda érzés ez? Úgy érzem ahhoz hasonló mikor az Atya térdeire borul a mindent elvesztett ember, és reménykedik, hogy az Atya felemeli. Mikor felismeri maga tehetetlenségét, és látja milyen az Atyja nélkül.Pedig az Atya ott van minden szeretetből fakadó jó szóban, egy bátorító vállon veregetésben, a biztatásban, és legfőképpen a magányban. Mikor végre alkalmat adunk neki, hogy kettesben lehessen velünk, hogy igazán átöleljen szerelmével, hogy megenyhítse a szívünket és elindítsa a rég bezárt könnycsatornákat. Igen Ő az, aki mindenkor velünk akar lenni, aki el akar választani ettől a szennyes világtól, kiakar ragadni, de nem teheti, mert mi annyira , de annyira ragaszkodunk hozzá. Ragaszkodunk valami értéktelen pórért, amiből az Úr a Mennyekbe emelne bennünket. A porhoz, ami hamuvá lesz, és a mi testünk is, hacsak vele nem megyünk.

elég

Rengeteg hatás ér, és a helyükre kell rakosgatni mindet. Voltam Csabánál aztán meg Hgy ifialkalmon, aztán megcéloztam Miklóst.
Mozgalmasság, apró vagy épp nagy kétségbe esés, számvetés, csalódottság pozitívan vagy éppen negatívan, bizonytalanság, bánat és öröm...hosszú a lista. Kérdezem, hol van mindezeknek hely? Fogalmam sincs. Magabiztos férfiú, aki tudja hol a helye és hova tart, aki minden helyzetből tudja a kiutat, és minden kérdésre tud válaszolni. Volt mikor el is hittem magamról, hogy mindez én vagyok. Az az igazság, hogy igencsak híjján vagyok. Azt hinné az ember, hogy külső keménységem hasonló bensőt takar, de tévedés.
Azt írja az ige:

Ézs 42:3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.

Most igencsak nádszálnak érzem magam, aki Isten kegyelmében bízik. Meg lehet lepődni azon , hogy mindezt leírom, de utálok, minden nemű igaztalanságot, és ha már írok, akkor a valóságot írom. Meglepő az ige folytatása" törvényt igazán jelenti meg". Mióta találkoztam Isten igéjével, mindig a valóságos, igaz törvényt kerestem, és ha találtam belőle valamit, azt próbáltam beépíteni az életembe. Erre Isten válaszolt :

Zso 45:8 Szereted az igazságot, gyûlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.

.Azt hittem először, hogy nagyképű vagyok, és többnek tartom magam másoknál, mert ilyen igét melengetek a bensőmben. Sokszor kérdem, kérdeztem, hogy miért kell nekem mindenbe bele ütnöm az orrom és miért veszek fel elhordozhatatlan terheket ez által, de érzem, lételememmé vállt az igazság keresése és az igazsággal szembesülni nagyon fájó tud lenni.lehetnék olyan, mint mások, de nem. Látom, hogy Isten tervében voltam, és vagyok és előre ki lett jelentve, csak nem értettem meg igazán, hogy mivel jár ez. És igen gyakran lázadoztam a rám kirótt szerep ellen, pedig igazából, magamnak is köszönhetem. Próbálom elhinni, hogy ki lettem választva valami fontosra, és amikor sikerül el is fogadom, mégis Jónásként "szenvedek" ahelyett, hogy hálát adnék Istennek mindazért a bizalomért és kegyelemért, hogy szeret és kiválasztott az örök életre. Most mondom, hogy elég? Nem ezek után már nem mondhatom. Benső vívódásomnak véget kell érnie,hogy jó példa legyek másoknak a kitartásban. És mielőtt bárki azt mondja: elég! Gondolja végig honnan jött és hová tart, és lássa meg a valódi kegyelmet életében.

Fárasztó+178

A cím talán mindent elárul a napomról,de nem jelenti azt, hogy rossz is volt. Időben keltem, reggeliztem, beértem a suliba, mekiztem, hazaértem és kondiztam, Házicsoportban is voltam, sokat elmélkedtem. Örülök, hogy mindjárt vége, és bevághatom magam az ágyba. Sok mellébeszélés, vagy épp mellé írás. Üres vagyok. Semmi értelmes nem jön ki most belőlem.
Vagy mégis?
178 cm . Gyárilag vagy 10cm magasítóval? Ez a ma esti nagy kérdés.És ebből el tudok indulni. Mi van akkor mikor valami, ami ideális volt megváltozik és már nem ideális? Vagy inkább már te nem vagy hozzá az. Eltudod e hordozni, és tudsz egy nagyot nyelni, mert fizikailag nem változtathatsz a dolgokon, és hálát adsz azért ami van, vagy eddig tartott számodra az egész? Mire akarok kilyukadni?...Arra, hogy meg kéne alázni magunkat és az ilyen apró dolgok felett el kéne repülni, mégis az ember énjét ilyen dolgok foglalkoztatják..Ego

ReSTART

Mai naptól kezdve elindult a 2. félév. Vissza kell térni a kemény hajtásba, odafigyelni a határidőkre, nem el aludni előadáson és teljesíteni is az elvárásokat. Hihetetlen módon, de belül örülök, hogy van mivel lefoglalni magam. Furcsa érzés gátat szabni a lazulásnak és megállni, hogy ne menjek el csak úgy valahova, mint máskor. Tudom, hogy így első olvasásra úgy tűnhet, mintha teljesen a magányba, az egyedüllétbe vágyom, de nem így van. DE eljött az ideje ennek is. Most nem az a feladatom, hogy másokat még jobban megismerjek hanem, hogy Istennel egy igazán szoros kapcsolatot teremtsek. Igen, sokszor előjött már bennem ez az indulat, de úgy hiszem a múlt bukásai, nem adhatnak indokot, hogy ne próbáljuk meg Újra és újra. Hálás vagyok Istennek, hogy támasztott olyan embereket akik nem hagyják, hogy elszunyadjak, és így szólnak:

" Efezus 5.14 Serkenj fel aki aluszol!"

nagy Útazás...

Hétfőn meglátogattam hőn szeretett jó barátom Olit Csabáéknál. Addig-addig húzódott a beszélgetés,hogy végül ott maradtam. Természetesen közrejátszott, hogy Oli nagyon marasztalt, és nem akartam csalódást okozni neki, ezért a kedvében jártam. Másnap reggel éltem a lehetőséggel és elkisértem Olit Egerbe, aztán onnan Karcagra és még az nap Dévaványán éjszakáztunk. Szerdán Gyomaemrődön fürdőztünk és estére Kígyóson szálltunk meg. Másnap reggel Péterrel elindultunk Pestre, én vezettem a kisteherautóját hazafelé.

megfelelni

Érdekes:) Rászoktam a szóra. Érdekes helyzetben érzem magam. Áldott csapda. Isten fiaként igazi fiúnak kell lennem, Olyan fiúnak, aki nem csak a fontos,de minden kérdésével Istenhez fordul. Sok mozgalmat ítéltem meg ezzel kapcsolatban, vajon Istentől vették a látást vagy csak a saját agyszüleményük, önzőségük...Engem ki vezet? Önmagam, vagy saját akaratom vetítem ki Isten akarataként? Hála az Úrnak csak a saját életemért vagyok még felelős, de eljön az idő mikor a látásom másokra is kihat. Meg kell találnom azt a hullámhosszt, amelyen Tisztán hallom Isten szavát. Le kell vetnem minden zavaró dolgot, semmi sem zavarhatja meg az adást. És tudom, hogy bennem van gáz és nem az adásban. Isten alig várja, hogy elérje szívem hosszát. Olyan szépen hangzik:"ki vetni minden zavaró dolgot..."Nem olyan egyszerű, de megy..

tisztább

Két hete, hogy nem írtam, sok minden történt. Nem is részletezném.Enyhén kifejezve nagy háborúk dúltak bennem. Biztosan nem tudtam, hogy mi is lehet az igazság. Talán az igazság túl súlyosnak is tűnt, és ezért nem volt biztos. És idestova volt mit mérlegelni. Kétszer jártam meg Újkígyós és környékét aztán Budapestet is. Láttam vakságot, gyötrődést, fájdalmat. Ám ahhoz, hogy új élet születhessen ezek közül néhány elkerülhetetlen.De láttam az életet, amely mindent mozgat, és ki amint hagyja magát,azt úgy mozgatja. Vannak emberek akik évek alatt jutnak el az első lépésekig és vannak akik ettől sokszorta többre jutnak, de mindkettő mozog. Visszatérve, láttam milyen egy próféta szemében a nép és láttam egy árvízi mentő hajós szemszögéből is, és úgy érzem ,hogy a radikális igazságnak és a türelmes igazságnak is helye van.

Vasárnap az Úré

1 óra körül be sokalltam kissé,mivel még mindig nem kaptam választ. Ezért minden szálat elvágtam ami még megvolt. Aztán nekiálltam keresni az Úrat. Meglepően hamar kaptam megerősítést. Noha nem pont arra, amire én gondoltam, de Isten megerősített az elhívásommal kapcsolatban. Délután pestre mentünk apuval.Jó volt az alkalom, de semmi rendkívüli nem történt.

Szilveszter-ÚjÉv

BP-en vártam az év végét. ami most sem terv szerint alakult. Elszakadt egy húr a gitáromon, ezért magammal vittem.Szerencsére max 15kg lehet tokostul úgyhogy nem szakadt le a karom a városnézés közben, amit boltok nyitva tartásának köszönhetek. Ennyi elég is a rizsából. Nyugis szilvesztert akartam, meg is kaptam. Szűk társaság, és nem azért, mert megválogatom az embereket. Így jött ki.Jól éreztem magam. DE még mindig nem tudom mi legyen ...Hiányzik... És emberileg szinte mindent meg tettem, hogy rendeződjenek a dolgok. Sok minden szól ellenne, de mégis valamilyen reménység van bennem. Valamilyen szinten érzelmek. Ám már annyi hozzá kötő szálat vágtam el. Semmim sincs tőle.Leszámítva néhány sms-t a telefon mélyén. Lennék már biztos az igenben vagy a nemben, de nem vagyok, és csak Isten tud meggyőzni az igen vagy a nem felől...