Nem tudom ki olvassa írásaim, bár nem is írok túl sűrűn, még is örülnék, ha az a kevés reagálna valamit az irományaimra.
Nah belekezdek:
HÚ, de nehéz koncentrálni,ha közben még ide-oda irkálok. Zajlik körülöttem az élet, amint belemerülnék a gondjaimba, jön valami, ami eltereli a figyelmem másfelé. Részben nagyon jó, mert nincs időm rágódni az életem problémáin, másrészt nagyon rossz, mert nincsenek elvarrva az elvarratlan szálak. Szó mi szó, nem lehet elsiklani a dolgok felett, mert elharapódzva akár nagy bukásokhoz is vezethetnek. Nagy okosság? Persze.. Csak azért mondom, mert gyakran színtere életem ilyen bukásoknak. Ahogy egyre idősebb vagyok, annál jobban érzem igazságát annak, hogy ahogy idősödik az ember egyre nehezebben tanul. Kis gyerekként, ha rossz fát tettem a tűzre, egy kis fenék csapkodás és egyből okultam, és nem csináltam jó eseteben többször. Manapság sokszor be kell verni a fejem, hogy letudjak ott hajolni, ahol már először is le kellett volna. Tudom veletek, nincs ilyen, de ha mégis akkor együtt tudtok érezni velem.