3

Néhány napja gondolkozok azon, hogy mit lehetne írni, de csak röpke gondolataim vannak. Ma például DNT szolgált és Kiskőrösön voltam csakhogy képben legyen minden. A téma: kit küldjek el? Elég furán hangzik, talán mert olyan ritka, hogy valaki meghallja ezeket a szavakat. Legjobban az fogott meg, amikor arról beszélt, hogy látnunk kell Istent, hogy megtudjunk változni. Látni őt és megijedni attól a borzasztó nagy hatalmától. Ez után ki az, aki merne az akaratával ellenkezni. Kérnem kell, hogy meglássam, hogy ez által megkapjam, azt a motiválást, ami elengedhetetlen a küldetésem végrehajtásához. Kérdés: ha kapunk küldetést, akkor kapnunk kell hozzá erőt, hogy véghezvihessünk különben olyan, mintha ferrarink lenne egy csepp benzinnel, naná hogy a lovaskocsi legyorsulna...Szóval megvan a küldetés, ha elhiszem vagy sem. Nem ismerem minden paraméterét, de azt sem tudom, hány csavar van a ferrariban, de majd megtudom idővel. Látnom kell, és látni akarom Istent. Tudom, hogy testi szemmel nézve nagyon gáz, mert kinek jó, ha terhet vállal, ellenben szellemileg a legeslegjobb dolog, ami történhet velem. Látni kell, hogy megtudjuk futni a pályánkat. Ahogy Pál a damaskuszi úton találkozott vele, és ez a találkozás teljesen átformálta és egész életén át ott lebegett előtte. "Csak" egy férfit látott, Jézust, de úgy hiszem Jézust meglátni olyan, mintha a Mennyel szembesülnénk, mert Jézus a Mennyből jött és magával hordozza Isten mennybéli dicsőségét. Ez kell nekem is. Elgondolkodtató volt, mikor imádkoztunk ezért közösen. Talán egy ima elég lesz? Nem hinném, már rég mindenki meg lenne térítve, ha bárki csak úgy láthatná. Nem, zörgetni kell, méghozzá erőszakosan, megmutatni, hogy valósággal akarunk valamit Istentől. Többet, mint az áldásait, Őt akarjuk, és meg is fogjuk látni egyszer.
Végül nem is lett olyan rövidke ez a gondolat.
Álmatlan vagyok. Nem kellett volna capucinózni. Van ez így. Értelmes gondolatok messzire elkerülnek. És úgy érzem, hogy a filmekkel kapcsolatos eszme futtatásom, amit mellesleg tegnap adtam le most beigazolódik. Miszerint: megnézhetünk akármit, még röhöghetünk is azon, amivel természetesen nem értünk egyet, de ne csodálkozzunk, hogy végül akarva-akaratlanul azonosulunk vele és később meghozza gyümölcsét ez az azonosulás.
Eszembe jutott egy érzés tegnapról:Minden évben a kőrösi ifire hívnak egy csapat árvát vagy gyermek otthonból valót, mindegy. Miközben beszélgettem Tábyval arra eszméltem rá, hogy már rég nem figyelek rá, hanem az "árvákat" nézem. Nézem és belül átéreztem mennyire elhagyatottak és mennyi elvetettség van bennük, de együtt vannak. A fiúk mögöttem marták egymást mégis érezhető volt egymásra utaltságuk. Fájt, könnyeztem, de nem vette észre senki. Ilyenek vagyunk mi emberek:marjuk egymást, de tudjuk, hogy egymásra vagyunk utalva teljes mértékben. Ezt érezhette Jézus is, mikor látta mennyire céltalanul tengődünk elhagyatva az élet rögös utaink.És feltette magában a kérdést, vajon ki segíthet ezeken az embereken.És tudta, hogy önmaga a válasz, Neki kell jönnie és reményt hoznia az emberek életébe, és megtette. És a hit, amely az ige szerint a reménylett dolgok valósága belépett az életünkbe. És többé nem egymásra vagyunk utalva, hanem teljességgel Őrá a szegletkőre.
Tudnám még ragozni, de nem szűkséges. Irány az ágy.