élet

Felmerült-e valaha bennünk, hogy mit él át a teremtő? Felmerült-e már bennünk a kérdés vajon neki nem fáj mikor mi a mészárszék felé szaladunk? Felmerült-e már milyen érzés mikor minden megpróbálsz tenni a másikért, hogy megmeneküljön a jajtól, de semmiképpen sem akar rád hallgatni? Játék ez? - Játszunk az élettel és az életet adóval? Kik vagyunk mi? Miért nem tudunk felnőni, eljutni a lelki nagykorúságra? Úgy érzem legtöbben nem is akarunk igazán, és most nem tartom magam különbnek a többinél, mert nem vagyok. Beletörődünk abba,hogy magunktól nem tudunk változni. Persze Isten felajánlotta, hogy vele sikerül. És sokan élnek is a lehetőséggel, látszólag. Kegyesség látszatára eljutnak, de belül ugyanazok, akik voltak, belülről rothadnak. Önmagukat csapják be. Végső önmegalázásig nem sokan jutnak el. Pedig a világ számára adatott példakép, de nekünk az erő kell, a csodák, dicsőség, pénz, a sok megtérő, hogy legyen mit elkönyvelni majd a nagykönyve. A legértékesebb kincset csak kevesen veszik el. Pedig mindannyian látjuk. Felvállalni a megalázottságot, a halált, a gyalázatot, mártíriságot... Nehéz elvenni, ezért kevesek teszik meg, de az ő neveik valójában ott vannak a Mennyei dicstáblán. Méltán, mert aki mindenét átadja, az valóban kész, hogy oly nevet kapjon, amely a Mennyben is számon van tartva.