2010. november 15., hétfő
történet
Életünk történetek sokasága, elmesélek egyet. Volt egy munkás, aki nagyon szerette, amit tesz, sokszor jobban minden másnál, ez a rövidke történet róla szól. Réges rég, valamikor a 1900-as évek közepén született, ez a munkás, Jó nagy családba sok testvér közé. Már ifjú korában kiderült,hogy nagyon szeret munkálkodni, ezért hamar felfigyeltek rá. Ahogy elérte a férfikort családot alapított, és komoly emberként folytatta életét. Hamar hatalmas törések érték életét, amelyek igazán nagy fejfájást okoztak neki, ám ez a munkás, céljára tekintve, ismét újrakezdte, mindazt, amit a szélvész összedöntött. Ezek után, munkája gyümölcsét az emberek nem ismerték el úgy, mint hajdan, ami szálkaként foglalt helyet életében. Ám mivel munkáját igen mélységesen szerette, nem számított néki e fájó szálka. Sok-sok év után a szálkát elfeledve, valaki más észrevette, és arra gondolt, hogy ideje kivenni. Ám az évek alatt a szálka nagyon mélyre került, ezért nagy erőfeszítésbe telt, míg kitudta venni,de nagy erőfeszítés és hosszú idő elteltével kikerült, és a munkavégzés öröme teljessé vállt. Ez lenne a történet vége.És mi a summája? találd meg magad!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése