ÚJRA érzek

Kegyelem csak úgy. Egy valamit tettem érte: kétségbe estem, átéreztem gyengeségem, hogy milyen gyenge vagyok egyedül. Vele álmodtam. Egy szép napot töltöttem vele. Egy folyóparton a térdeire borulva éreztem milyen az, mikor szeretetben vagyok. Micsoda érzés ez? Úgy érzem ahhoz hasonló mikor az Atya térdeire borul a mindent elvesztett ember, és reménykedik, hogy az Atya felemeli. Mikor felismeri maga tehetetlenségét, és látja milyen az Atyja nélkül.Pedig az Atya ott van minden szeretetből fakadó jó szóban, egy bátorító vállon veregetésben, a biztatásban, és legfőképpen a magányban. Mikor végre alkalmat adunk neki, hogy kettesben lehessen velünk, hogy igazán átöleljen szerelmével, hogy megenyhítse a szívünket és elindítsa a rég bezárt könnycsatornákat. Igen Ő az, aki mindenkor velünk akar lenni, aki el akar választani ettől a szennyes világtól, kiakar ragadni, de nem teheti, mert mi annyira , de annyira ragaszkodunk hozzá. Ragaszkodunk valami értéktelen pórért, amiből az Úr a Mennyekbe emelne bennünket. A porhoz, ami hamuvá lesz, és a mi testünk is, hacsak vele nem megyünk.