vasárnap

Álmodtam, békés volt, reggel egy erőteljeset imádkoztam, és így teljes erővel tudtam neki indulni a napnak. A gyerekekkel játszottam délelőtt, sosem gondoltam volna, hogy a gyerekekkel ilyen jól eltudok lenni, bár gyermeki önmagam még nem veszett el teljesen, mert elég jól ment a legózás, mondjuk házikót építettem. Andráskával birkóztam, és bevillant gyermekkorom egyik hasonló mozzanata, amire még mindig élesen emlékszem. Talán egy felejthetetlen emlék marad Andráskának is és talán Nándinak is ittlétem. Zsoltiék nagyon kedvesek voltak velem, én is legalább így akarok majd bánni esetleges unokaöccseimmel. Az alkalom előtt beszélgettünk Istvánnal, Ő szólt, hogyha van kérdésem szívesen megválaszolja. Kicsit megnyugodtam, aztán Mirjam is megérkezett. Olyan érdekes, hogy még mindig a bizalmába fogad, és elmondta, hogy nincs épp túl jól, számomra ez sokat jelent. Nem lehet nézni, de ha megnyerő a külseje és most finoman fejezem ki magam, akkor miért baj, a az ember ránéz, akkor gáz, ha valami nagyon furcsa dolog miatt néznék. Mondjuk nekem nem baj, ha nem hagyja, hogy nézzék, bár úgysem tud minden szemet eltakarni. Az alkalom nagyon átütő dicsőítéssel indult. Teljesen azt éreztem, mintha egy angyal énekelne a Péter száján keresztül, mert eszméletlen szép volt. A szolgálat nagyon letisztult volt számomra, bár el- el aludtam, de a végére valami olyan békesség és élet jött belém, és most tudtam enni az igét. Aztán alkalom közepe ránéztem a zongorista gyerekre, és indított az Úr, hogy meg kell ölelnem, sőt még a zakómat is neki adtam volna, csak ahogy láttam úgy két mérettel nagyobb lett volna rá. Aztán egyre jobban vártam , hogy vége legyen az alkalomnak, hogy megtehessem. Meglettek áldva a segítők, úgy láttam, mintha a szolgálóknak egy részének úgy kell könyörögni, hogy áldja meg őket. Az öreg is prédikált vagy két órát, de a néphez fordulni... de leginkább a Mendezéket kérlelte Tamás és az Emerson nem mondott el külön áldást, de Anna mondott, és igazán megérdemelték az emberek,mert ők tették a legtöbbet ezért a konferenciáért. A Levire viszont nagyon megindítóan beszélt, mondjuk neki sokkal közelebbiek ezek az egyszerű, de szolgáló lelkű emberek, és ez nagyon tetszett. Végzetül fárasztó volt ez a néhány nap, de pozitívan záródott számomra. Végül is még ölelést is kaptam, amit igazán nem vártam. Így van ez, ha letudok tenni a számomra jó dolgokról, akár ezáltal meg is nyerhetem azokat, és még görcsölni sem kell. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ugyan így. És az érzelmek felett is sikerült úgy hiszem győzedelmeskedni.