end of the day

emberek közt, mégis egyedül. Gyakran érezhetjük így magunkat. Buzgón időnket önfeláldozva keressük azokat, akikkel többé nem leszünk egyedül. Ma olvasgattam a látás szükségességéről, és nincs látásom. Ami volt hamisnak bizonyult, bár szép kép volt, de nem Isten eredeti terve. Bár honnan tudom ezt, hisz nem ismerem terveit. Egy gyülekezet valahol ahol még Isten népe nem vetette meg a lábát,vagy az egész föld és a megtérésre intés, tűzgyújtás? Ahogy próbálom lecsökkenteni az ént, úgy tűnik el minden terv, vagy látás. Végül is úgy érzem mindent akarok, amit Isten rám akar ruházni, csak legyen valami. Elhatároztam, hogy otthon nem csak tag, hanem testrész is akarok lenni a gyülekezetben, bár elég nehéz, ha nem tudom igazán mi a terv. De nem ülhetek ölbe tett kézzel, mert az nem kedves Isten előtt. A szívem megpróbálom nyitva tartani mindarra, amit beleakar helyezni. Egyébként meg forrok belülről, a gonosz nagyon támadja az érzéki felem. És már néha nem tudom, hogy azért vagyok-e nyugtalan, mert az Úr imára akar serkenteni, vagy csak vaklárma.