2010. április 9., péntek

pár szó

Megnéztem a hgy Hősök terén előadott táncát. Szabadok, annak ellenére, hogy milyen rendszer részesei. Megosztottam tapasztalatom Csabával is és egyből a negatív vonásokra terelte a figyelmem, igen vannak dolgok a háttérben, és ha azokat nézzük akkor aztán boldogságnak lőttek. Igen az Úr a nagy nehézségek után tud igazán felüdíteni, én mondtam nem mondom vissza, de az ilyenek által is. És ha egy kicsit simsonozok és a szél felborzolja a hajam azáltal is. Az élet minden mozzanatában keresnünk kell Isten felüdítését, mert azért adja őket. Igenis hálásnak kell lennem a kiválasztásért, az elhívásért, a családomért, azért, hogy képes vagyok szeretni, akkor is, ha az nem válik javamra. Ahelyett, hogy önsajnálatba borulok inkább támogatnom kéne azokat, akiknek szűkségük van a szeretetemre. Meddig engedheti Isten a nehézségeket? Szeme fényei vagyunk.

Nincsenek megjegyzések: