end of the day

emberek közt, mégis egyedül. Gyakran érezhetjük így magunkat. Buzgón időnket önfeláldozva keressük azokat, akikkel többé nem leszünk egyedül. Ma olvasgattam a látás szükségességéről, és nincs látásom. Ami volt hamisnak bizonyult, bár szép kép volt, de nem Isten eredeti terve. Bár honnan tudom ezt, hisz nem ismerem terveit. Egy gyülekezet valahol ahol még Isten népe nem vetette meg a lábát,vagy az egész föld és a megtérésre intés, tűzgyújtás? Ahogy próbálom lecsökkenteni az ént, úgy tűnik el minden terv, vagy látás. Végül is úgy érzem mindent akarok, amit Isten rám akar ruházni, csak legyen valami. Elhatároztam, hogy otthon nem csak tag, hanem testrész is akarok lenni a gyülekezetben, bár elég nehéz, ha nem tudom igazán mi a terv. De nem ülhetek ölbe tett kézzel, mert az nem kedves Isten előtt. A szívem megpróbálom nyitva tartani mindarra, amit beleakar helyezni. Egyébként meg forrok belülről, a gonosz nagyon támadja az érzéki felem. És már néha nem tudom, hogy azért vagyok-e nyugtalan, mert az Úr imára akar serkenteni, vagy csak vaklárma.

Nem tudok mit írni, csak telnek a napok, és élek. Néha azért virulok is, nem vesztem el. Bár valahogy nem esett nehezemre kihagyni a mai hcs-t, beszámolni az eseményekről, az elkövetett hibákról, bukásokról, és a szép élményekről. Ami engem felüdít, az mást nem biztos, ami számomra szép emlék az másnak nem jelent semmit. Leginkább csak csendben üldögélnék emberek közt és hallgatnám az élet ricsajait, de a kötelezettségek...

pár szó

Megnéztem a hgy Hősök terén előadott táncát. Szabadok, annak ellenére, hogy milyen rendszer részesei. Megosztottam tapasztalatom Csabával is és egyből a negatív vonásokra terelte a figyelmem, igen vannak dolgok a háttérben, és ha azokat nézzük akkor aztán boldogságnak lőttek. Igen az Úr a nagy nehézségek után tud igazán felüdíteni, én mondtam nem mondom vissza, de az ilyenek által is. És ha egy kicsit simsonozok és a szél felborzolja a hajam azáltal is. Az élet minden mozzanatában keresnünk kell Isten felüdítését, mert azért adja őket. Igenis hálásnak kell lennem a kiválasztásért, az elhívásért, a családomért, azért, hogy képes vagyok szeretni, akkor is, ha az nem válik javamra. Ahelyett, hogy önsajnálatba borulok inkább támogatnom kéne azokat, akiknek szűkségük van a szeretetemre. Meddig engedheti Isten a nehézségeket? Szeme fényei vagyunk.

Bizonyságok

Ma arra ébredtem, hogy elvagyok veszve. Éreztem, hogy ez nem az Úrtól van és ez a Sátán támadása. Elakarja venni a hitemet. Imádkoztam közben dicséretet hallgattam, még Olit is felhívtam, hogy imádkozzon értem. Belül Újra éreztem, milyen egyedül vagyok Krisztus nélkül, és futottam felé, hogy újra a karjaiban érezhessem magam. Tudtam, hogy a hitet, amit Tőle kaptam nekem adta, és senki sem veheti el. Sikerült valamilyen szinten Békességre jutnom. Ezek után lementem mamához, elég rég nem láttam és illik meglátogatni. Valójában szükségem volt a hitére, amely annyi éven át megtartotta. Elmeséltettem vele, hogy hogyan lett próféta, vagy ahogy Ő mondja kijelentő. Bizonyságok fellegeivel lettem gazdagabb. Megértettem milyen hatalmas erő van a bizonyságokban. Mikor egy ember megosztja velünk hit próbáját és Isten kegyelmét, amely nem egy prédikátor szájából származik, hanem egy olyan ember szájából származik, aki olyan, volt akkor, mint én. Igaz: A hit hallásból van!

vasárnap

Álmodtam, békés volt, reggel egy erőteljeset imádkoztam, és így teljes erővel tudtam neki indulni a napnak. A gyerekekkel játszottam délelőtt, sosem gondoltam volna, hogy a gyerekekkel ilyen jól eltudok lenni, bár gyermeki önmagam még nem veszett el teljesen, mert elég jól ment a legózás, mondjuk házikót építettem. Andráskával birkóztam, és bevillant gyermekkorom egyik hasonló mozzanata, amire még mindig élesen emlékszem. Talán egy felejthetetlen emlék marad Andráskának is és talán Nándinak is ittlétem. Zsoltiék nagyon kedvesek voltak velem, én is legalább így akarok majd bánni esetleges unokaöccseimmel. Az alkalom előtt beszélgettünk Istvánnal, Ő szólt, hogyha van kérdésem szívesen megválaszolja. Kicsit megnyugodtam, aztán Mirjam is megérkezett. Olyan érdekes, hogy még mindig a bizalmába fogad, és elmondta, hogy nincs épp túl jól, számomra ez sokat jelent. Nem lehet nézni, de ha megnyerő a külseje és most finoman fejezem ki magam, akkor miért baj, a az ember ránéz, akkor gáz, ha valami nagyon furcsa dolog miatt néznék. Mondjuk nekem nem baj, ha nem hagyja, hogy nézzék, bár úgysem tud minden szemet eltakarni. Az alkalom nagyon átütő dicsőítéssel indult. Teljesen azt éreztem, mintha egy angyal énekelne a Péter száján keresztül, mert eszméletlen szép volt. A szolgálat nagyon letisztult volt számomra, bár el- el aludtam, de a végére valami olyan békesség és élet jött belém, és most tudtam enni az igét. Aztán alkalom közepe ránéztem a zongorista gyerekre, és indított az Úr, hogy meg kell ölelnem, sőt még a zakómat is neki adtam volna, csak ahogy láttam úgy két mérettel nagyobb lett volna rá. Aztán egyre jobban vártam , hogy vége legyen az alkalomnak, hogy megtehessem. Meglettek áldva a segítők, úgy láttam, mintha a szolgálóknak egy részének úgy kell könyörögni, hogy áldja meg őket. Az öreg is prédikált vagy két órát, de a néphez fordulni... de leginkább a Mendezéket kérlelte Tamás és az Emerson nem mondott el külön áldást, de Anna mondott, és igazán megérdemelték az emberek,mert ők tették a legtöbbet ezért a konferenciáért. A Levire viszont nagyon megindítóan beszélt, mondjuk neki sokkal közelebbiek ezek az egyszerű, de szolgáló lelkű emberek, és ez nagyon tetszett. Végzetül fárasztó volt ez a néhány nap, de pozitívan záródott számomra. Végül is még ölelést is kaptam, amit igazán nem vártam. Így van ez, ha letudok tenni a számomra jó dolgokról, akár ezáltal meg is nyerhetem azokat, és még görcsölni sem kell. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ugyan így. És az érzelmek felett is sikerült úgy hiszem győzedelmeskedni.