2012. április 2., hétfő

kire nézel? kiben tudsz gyönyörködni? ki az, aki megborzongat, ha rá gondolsz? Legtöbbünknek ilyenkor egy szívünkhöz közeli személy arca villan fel. Nekem is félreérthetetlenül. Amióta új életet kezdtem Krisztussal próbálom ilyenkor az ő arcát behelyettesíteni a képbe. Kezdetben buzgóságom megkönnyítette a reá tekintést, aztán idővel elkezdett homályosodni. Zavarban is éreztem magam mivel megtanultam, hogy Ő kell legyen az első. E mellett kötelességemmé is kezdett válni, mivel így van ez rendjén.
Az ige azt mondja:
2Ko 5:14 Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket.
Sokáig nem tudtam ezt az igét megérteni, na meg hogyan lehet az ember Istenbe szerelmes és fordítva? Sokszor nem tudjuk értékelni azokat, akik igazán szeretnek bennünket, mivel ők csak úgy vannak, nem várnak el tőlünk semmit, szeretnek ahogy vagyunk. Mi mégis kiakarjuk érdemelni, aztán rájövünk, hogy ez nem működik, megkeseredünk, elfáradunk, és nem tudjuk elfogadni a szeretet. Pedig Jézus annyira szeret, hogy Önmagának nem kedvezve Istenségét félretéve, emberré lett, sőt életét is adta értünk. Aztán kényszerből, vagy nyereségvágyból sem érdemes szeretni. Nagy nyereség az Örök élet. Valóban megéri, de nyereségből...? Akkor kérdezem, kinek az arca villan fel előtted? Egy emberé? Kiérdemelte valamivel? Lehet, de legtöbb esetben nem, csak szereted azért, aki. Hát így kell valahogy Krisztusra tekinteni.Ő ugyan mindent megtett értünk, mégis nem vár el tőlünk mást, mint hogy őszinte szívünk szeretetével szeressük őt, ami többet ér, mint bármely törvény szabály tökéletes betartása. Jó pár évbe telt ezt megérteni, és elfogadni, ami oly egyszerű. Biztatok mindenkit, hogy a görcsölés és gürizés helyett , csak egyszerűen fogadja el Krisztus szerelmét, és Krisztus szerelme bizonyos, hogy megváltoztat mindent!