Ismét késő van és ismét írok. Szóval középen álltam. Néhányszor elhatároztam, hogy rendet teszek magam körül, de nem ment. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, vagy Isten vagy a világ. Vártam, hogy hátha valami csodás módon beavatkozik az életembe, eljártam alkalmakra, de nem tudtam a közelébe kerülni. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, hiszen önerőből akartam közelebb kerülni hozzá. Nem történt csoda, vagyis csak azt hittem. Elkezdtem olvasni egy keresztény krimi szerű könyvecskét. Már több könyvet is olvastam az író tollából, és úgy voltam vele mindegy milyen, csak tudjak valahogy kikapcsolódni. Sok teológiai könyvet olvastam, szinte minden témában. Rengeteg hasznos tudást halmoztam fel, csak épp nem mentem semmire vele, mert gyakorlatban nem tudtam használni. Szóval elegem lett a sok okítókönyvből. E mellett reggelente a vonaton a kék kis újszövetséget olvastam és olvasom most is. Ahogy olvastam újra és újra a küzdelem illata járt át. Milyen jó volt küzdeni, valami jóért, de még mindig céltalan voltam minden tekintetben. Álmaim össze dőltek, mit kezdhetnék az életemmel?nem tudtam miért küzdjek. Aztán újra éreztem azt a könyörületet embertársaim felé,amit nagyon rég nem éreztem már. Minden nap belebotlok egy vak emberbe, ma is láttam. És tudom, hogy nem tudok rajtuk segíteni, de az az Isten akiben próbálok hinni Ő biztos tud, csak eszköz kell neki. És én ott vagyok a kezében, de nem hagyom, hogy használjon.Átjárt ez az érzés, és nem hagy még most sem nyugodni. A csoda az, hogy felismertem, mennyire szeretne használni, de ehhez Össze kell törnöm, és új emberként meg elevenednem. Megtanított rá, hogy semmim sincs rajta kívül, megmutatta, hogy amit kapok kegyelem, és megmutatta, hogy mennyire rabja lehetek a bűnnek, ha Ő nem fogja a kezem. Olvastam ezekről, de miután meg tapasztaltam, valósággá lett az életembe, és ez más. Már kezdem érezni mi is az az Istenfélelem. Tudom azt ki lennék nélküle, és az nem kell azoknak és annak sem, aki számomra fontos , és nekem sem. Természetesen a világnak tetszenék, ezt számos alkalommal tapasztaltam, de én nem e világból való akarok lenni, és az nem tetszik a világnak.S visszatért az élet. Tudom, hogy elindult az elevenítés, és ez nem megy egyik napról a másik napra, de folyamatban van. Visszatekintve örülök, hogy megjártam mindazt, ami mögöttem van, kiderült milyen alapokon állt eddigi életem. Az a régi alap nem bizonyult erősnek és még idejében összetört, mielőtt még valami nagy épült volna rá.

Első bejegyzés

Nehéz neki kezdeni,rég nem írtam az életemről. Kb. fél éve befejeztem a naplóírást, mivel nem volt merszem megörökíteni életem azon szakaszát. Most újra írok, nem mintha könnyebb lenne, csak én változtam . Szeptemberben felköltöztem Bp-re megkezdtem egyetemista éveim. Nagy öröm volt tudni, hogy ér valamit a tudásom. Egy keresztény koliba költöztem. eleinte nem akartam, azt hittem erős vagyok, és elviselném egy full átlagos koli megpróbáltatásait. Aztán mégis idejöttem, és 3 hónap elteltével tudom, hogy Isten vezetett a Ptf koliba. Az utóbbi időben nem igazán találtam önmagam. Megrendült hitem, és egyszerűen elfogytam, már nem volt merszem, meg erőm harcolni. Természetesen ennek következménye volt pár bukás is, ami vissza vezetett Istenhez. Az idevezető út persze elég rögös volt,és nem most kezdődött, Keményfájú ember vagyok, de a kemény fa is megtörhető,és meg lettem törve. A lavina talán akkor kezdődött mikor szakítottunk barátnőmmel. Ő volt a mindenem, és ez így nem volt helyes, Istennek előrébb kellett volna lennie mégsem így volt.Ezek után csak úgy jött minden. A suli a vártnál nehezebbnek bizonyult, és persze tanulni is kéne. Szó mi szó pár zh-t bebuktam, nem mondom, hogy nem készültem rájuk, csak nem eleget. Én, aki azt hittem ellen tudok állni a bűnnek sorozatosan kezdtem elbukni általam nevetséges és már sokszor legyőzött bűnökben. Próbáltam keresni Istent, de ahogy egyre jobban csalódik az ember önmagában, és mindenben ami körül veszi,nagyon gyengévé és sebezhetővé válik. Sok nem keresztény barátot szereztem, főleg lányokat. És kezdtem szégyenleni, azt aki vagyok, azt hogy Isten gyermeke vagyok. Olyan volt, mint 14 éves korom körül: Hívő vagyok, de bátortalan és gyáva. Szóval nagyon gáz, mert mindig is azt vallottam, hogy vagy hiszünk és akkor frankón, nem csak az áldás ,hanem próbák meg minden jöhet, vagy nem hiszünk és kész. nincs köztes állapot, vagyis nem lehet. Nah én ott voltam középen, azon a helyen amit nagyon utáltam és még most is utálok.
De most befejezném, holnap suli és már megint éjszakázok..